A konyhabútor tervezés során mire figyeljünk?

egyedi konyhabútor tervezés

egyedi konyhabútor tervezés

A funkcionalitás akkor igazán fontos, ha mindennap használjuk a konyhát. Ugyanakkor vannak olyan alapvető dolgok, amelyeket akkor is érdemes figyelembe venni, ha csak heti egy-kétszer merészkedünk a konyha közelébe. Ilyen például az, hogy figyeljünk az elrendezésre. Ne legyenek olyan fiókok, amelyek egymás útjában vannak és összeütköznek. Ugyanakkor érdemes ráhagyni a bútorok között egy 3-5 centi rést, az esetleges anomáliák elkerülése érdekében. Hiszen már jól tudjuk, hogy sokszor plusz fél centi ide, plusz másfél centi oda később összeadódik, és nagyon is sokat számít. Főleg, ha pont az a plusz két centi hiányzik egy adott bútornak. A másik fontos dolog, hogy lehetőleg csökkentsük a távolságokat. Habár nem ajánlatos a hűtőt hőforrás közelébe tenni, mégis törekedjünk arra, hogy néhány lépéssel a sütőtől elérhessük. Ugyanúgy praktikus megoldás a kézmagasságban elhelyezett sütő, vagy mikrohullámú sütő, ami sok felesleges hajlongástól kímél meg minket. A konyhabútor tervezés elkészítéséhez keressük az admiralstudio.hu szakembereit!

Megelégelte, hogy nem férnek el holmijai a szekrényben?

konyhák

konyhák

Szeretné, ha otthona rendezettebb lenne? Az átlátható tárolás gyakran állítja kihívás elé azokat, akik kis alapterülettel rendelkező ingatlanban élnek. Nem csak a négyzetméterek hiánya okozhat azonban problémát, hanem a szokásostól eltérő elrendezés is. A belsőépítészeti megoldások ugyan gyakran előnyünkre válnak, de sajnos előfordulhat ennek az ellentettje is. Mit tehetünk ilyenkor? Milyen bútorok mellett érdemes dönteni akkor, ha csak kis alapterület áll rendelkezésünkre? Az üzletekben sokféle lapra szerelt bútor közül válogathatunk, ám ezek általában standard méretet képviselnek, és nem tudjuk beilleszteni azokat mindenhová. Ha otthonunk adottságait maximálisan kihasználnánk és az egyedi megoldások sem állnak távol tőlünk, akkor érdemes profi asztalos segítségét kérni a berendezések megálmodásához. A szakember nem csak a konkrét kivitelezésben nyújthat segítő kezet, hanem akkor is, ha az ideális tervezésről van szó. Ha a szobák megfelelő elrendezéssel is bírnak, a konyha esetében gyakran jelent problémát a helyhiány. Itt az sem mindegy, hogy miként sikerül beépíteni a különféle készülékeket és mennyire egyszerűen lehet elvégezni a konyhai tevékenységet ez után. Asztalos szakember közreműködésével az egyes elemek és a kivitelezés is tökéletes végeredménnyel valósulhat meg. A www.szekrenyneked.hu weboldalon kiválaszthatod, a neked tetsző bútorokat, mi elkészítjük neked!