Egyedi vonalvezetésű tárgyalószék vezetői irodában

prémium tárgyalószékAz év elején átvehettem végre irodám kulcsait, ahol ma már mondhatom, hogy szinte az egész napomat eltöltöm, sőt előfordult már az is, hogy ott éjszakáztam. Mivel lakásomban egyenlőre senki sem vár, megtehetem, hogy mások aggódása nélkül az irodában alszok. Számítottam erre, így az iroda berendezése során odafigyeltem arra, hogy a bútorok között legyen egy kinyitható kanapé is. Ez természetesen a mindennapokban, a munka során össze van zárva és egy dohányzóasztallal kiegészítve a tárgyalósarokban áll. Emellé vásárolni szeretnék még két fotelt is annak érdekében, hogy valóban mindenki egyenrangú tárgyalópartnernek érezze magát és senki ne nézzen le senkire a beszélgetés során. Eddig mondjuk még meg tudtam oldani a tárgyalásokat a szomszédos iroda tárgyalóhelyiségében, ahol van tárgyalóasztal és tárgyalószék is, de az a vállalkozás is egyre inkább beindul, így egyre nehezebb időpontot egyeztetni, amikor szabad a tárgyaló. Most fontos és halaszthatatlan megbeszéléseimet az irodámban tartom, ám nem vagyok híve az íróasztal két oldalán ülve történő beszélgetésnek.