Hajbeültetés a legjobb klinikán

hajszalhijan.hu

hajszalhijan.hu

A párommal együtt találtunk rá a szenzációs budai klinikára, ahol később a tartós hajbeültetésemet végezték. Már gyerekkorom óta tudtam, hogy előbb vagy utóbb, de kopaszodni kezdek majd. Szegény barátnőm évek óta hallgatta, hogy megértem majd, ha úgy már nem fogok tetszeni. Már előre éreztem, hogy nagyon komoly önbizalomhiányt fog okozni, ha valóban rohamosan elkezdek kopaszodni. Emlékszem, még a kopaszodás előtt elkezdtem sapkát hordani, hogy később senki nem mondhassa, hogy amiatt hordom. Aztán persze bekövetkezett. Bár nem rohamtempóban, de hullani kezdett a hajam. Rettenetes érzés volt, napról napra rosszabb. Elmeséltem a barátnőmnek, hogy szeretnék hajbeültetést. Nagyon féltett, ezért mondta azt, hogy biztosra akar menni és nem érdekli a pénz, csak a legjobb klinika szakembereiben bízik meg. Ekkor találtunk rá a www.hajszalhijan.hu -ra, ami Timinek is nagyon tetszett. Kértem időpontot, ahol egy megbeszélés keretein belül, mindent elmondtak a beültetésről. Döntöttem. A hajbeültetés megtörtént, szuper jó áron ráadásul, és azóta is tartós. Sokkal jobban érzem magam és Timi is megnyugodhatott végre.

Nem akarok kopasz lenni

tartós hajbeültetés

tartós hajbeültetés

Pár éve kezdődött és most már jelentős a hajritkulás a fejemen. Először csak azt vettem észre, hogy fésülködés után egyre több a hajszál a fésűmben, majd a feleségem hívta fel a figyelmemet arra, hogy egy bizonyos helyen ritkul a hajam a fejtetőmön. Elölről még nem látszott, sőt oldalról sem, de felülről már jól kivehető volt az a folt, ahol ritkulni kezed a hajam. Nem akarok telesen kopasz lenni, ezért bevetettem már minden csodaszert. Persze egyetlen egy sem használt, így fontos lépésre szántam el magam. A kopaszodásra megoldásként már csak a tartós hajbeültetésben bízok. Nem kis összeg, de kibírható az ára és mivel garantálják a sikert, nincs miért aggódnom. A beültetés után szépen lassan, a hajszálak természetes növekedési ütemében fog majd visszaváltozni a kritikus terület. Nagyszerű megoldás ez a problémámra, nem is tudom miért nem ezzel kezdtem meg a kopaszodás elleni harcot. Rengeteg időt és energiát spórolhattam volna meg így, de jobb későn mint soha. Nem akarok kopasz lenni és most már tudom jól, hogy jó úton vagyok afelé, hogy ezt ne is kelljen tartósan átélnem.