Megbízható könyvelő iroda

könyvelő irodaA napokban találkoztam először egy szórólappal, mely a városunkban működő könyvelő irodára hívta fel az emberek figyelmét. Szomszédom szerint ez nem túl biztató, hiszen egy jól működő és megbízható könyvelő irodának nincs szüksége a reklámra, mert az emberek egymásnak ajánlják azt, de véleményem szerint egy most nyílt irodának igenis meg kell ismertetni önmagát a városban lakó és a környéken élő emberekkel. Mivel éppen előtte néhány nappal gondolkodtam azon, hogy adótanácsadásra kellene valahol időpontot kérnem és fel kellene térképezni azt, hogy milyen lehetőségeim lennének, ha vállalkozni szeretnék éppen kapóra jött a szórólap. Azonnal fel is jegyeztem a telefonszámot naptáromba, melyet biztosan nem fogok elhagyni. Holnap fogom felhívni az irodát és egyeztetek majd, ha sikerül. Közben megnézem, hogy az új irodában dolgozóknál megjelelnek-e jó könyvelőre jellemző tulajdonságok, vagyis gondolkodnak-e együtt velem, adnak-e számlát már az első alkalommal vagy éppen vállalnak-e felelősséget munkájukért.

Comments are closed.