Hajbeültetés a legjobb klinikán

hajszalhijan.hu

hajszalhijan.hu

A párommal együtt találtunk rá a szenzációs budai klinikára, ahol később a tartós hajbeültetésemet végezték. Már gyerekkorom óta tudtam, hogy előbb vagy utóbb, de kopaszodni kezdek majd. Szegény barátnőm évek óta hallgatta, hogy megértem majd, ha úgy már nem fogok tetszeni. Már előre éreztem, hogy nagyon komoly önbizalomhiányt fog okozni, ha valóban rohamosan elkezdek kopaszodni. Emlékszem, még a kopaszodás előtt elkezdtem sapkát hordani, hogy később senki nem mondhassa, hogy amiatt hordom. Aztán persze bekövetkezett. Bár nem rohamtempóban, de hullani kezdett a hajam. Rettenetes érzés volt, napról napra rosszabb. Elmeséltem a barátnőmnek, hogy szeretnék hajbeültetést. Nagyon féltett, ezért mondta azt, hogy biztosra akar menni és nem érdekli a pénz, csak a legjobb klinika szakembereiben bízik meg. Ekkor találtunk rá a www.hajszalhijan.hu -ra, ami Timinek is nagyon tetszett. Kértem időpontot, ahol egy megbeszélés keretein belül, mindent elmondtak a beültetésről. Döntöttem. A hajbeültetés megtörtént, szuper jó áron ráadásul, és azóta is tartós. Sokkal jobban érzem magam és Timi is megnyugodhatott végre.

Comments are closed.